Francia rúdugrás

Szextett két részben

 A szexuál-parapszichológus guruhoz egy viharos éjjelen két fiatal pár érkezik, hogy rendbe tegyék az omladozó kapcsolatukat. A keresztül-kasul bonyodalmas ötöshöz nemsokára egy vadító hatodik is kapcsolódik, így készen áll a szextett: és ez az együttes nem ismeri a kéziféket. 

Egy sodró lendületű, és még fülledtebb erotikájú komédia a párkapcsolatokról, a szex titkos szabadkőműveseiről, és magáról a szexről azoknak, akiknek kevés a Káma Szútra. Egy darab arról, amit még a chatszobában sem mersz megbeszélni, és talán még az is kiderül, hogy milyen küzdősport is az a francia rúdugrás. 

Hajítsd el Cosmót, kapcsold ki a pornót, és irány a Hatszín teátrum! Már persze ha meg akarod tudni, hogy mit akar a nő és mit a férfi, ha felszikrázik, vagy épp megszűnni kezd köztük a kémia.

 A darab hat emberről szól – férjekről és feleségekről, akik különböző nehézségek és félreértések árán lesznek egymáséi. Emellett beletekintünk házasságok bugyraiba, rácsodálkozunk a pszichológia mindenhatóságára, és még azt kiderítjük, hogy milyen sport is a francia rúdugrás.

Előadás hossza: 2 óra 30 perc (15 perc szünet)

Felvonások száma: 2